JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Miért nem válaszolt a Hang?

Gondolkodás-átalakítás > IRGALOM

24/2486.
Kérdező:
MIÉRT NEM VÁLASZOLT A HANG?
A HANG-médium válaszol.
Tisztelt Uram!
A telefonbeszélgetés után újra elővettem mindkét levelet, s azokat újra elolvasva, ugyanarra a megállapításra jutottam.
A levelek alapján nincs szó olyan problémáról, ami a megtérést, újjászületést, Jézust egyértelműen képviselést illeti.
A föltett kérdéseket vagy megtudhatja maga a kérdést föltevő, csak egy kicsit utána kell járnia, (pl.: "meggyógyult-e a tolókocsis bányász, meg tudom-e gyógyítani apósom szemét, helyesen írtam- e le mindent?), vagy nem tartozik a jelen megszentelésének lényegéhez, tehát az igazi boldogsághoz, holott ez a lényege a HANG-könyvek mondanivalójának.
Kedves Testvérem! A megtérés annyit jelent, mint Jézus életét vállalni a mostani körülmények között. Ha soha nem ártunk senkinek, ha mindig megbocsátunk mindenkinek, ha segítünk ott, ahol erre lehetőséget kaptunk, akkor feltétlenül áldozattá fogunk válni úgy, mint Jézus az ő korában. A döntő az, hogy az ELLENSÉGSZERETÉSRE KELL TENNI A HANGSÚLYT! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szembe kell helyezkednünk az ERŐ világával, és vállalnunk akár az életünk elvesztését is az IRGALOM BEMUTATÁSA ÉRDEKÉBEN.
Testvéri szeretettel köszöntöm.





FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2018.03.16-án.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe