JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

8.fejezet: Mi az igazság?

Itt be is lehetne fejezni Jézus kenyérbe és borba való testet öltésének kibontását, ha vizsgálódásom eredménye nem vetne fel néhány döntő fontosságú kérdést.
Az első kérdés a Jézus által alapított áldozás gyakoriságát hivatott pontosítani. Jézus, a belső szabadításra való emlékezésre, a külső szabadulásra való emlékezés ünnepén szólította fel a tanítványait! A pászka ünnepén! Így téve teljessé e szabadítás ünnepének tartalmát. Izrael istene nemcsak a külső rabságból képes megszabadítani a népét, hanem a belső rabságból a sátán uralmából is!
Mózes a pászka ünnepét évenként egy alkalommal a húsvét előtti estére rendelte el.

Az utolsó vacsora élménye, annak rituáléban való megjelenítése már a korai keresztény élet középpontjába került. Az intézményesült Római Katolikus anyaszentegyház, e rituálé köré szervezte s alakította ki minden vallási elméletét és cselekményét. Innen indul ki az alfa és itt fejeződik be az omega! Az utolsó vacsora élményének hetenkénti, naponkénti, ünnepenkénti kötelező megélése biztosítja az egyház számára a hívekre valóhatás és befolyásolás lehetőségét.
Pedig, ha Jézus a pászka ünnepének estéjén törte meg a kenyeret, s adta körbe a bort, akkor bizony Jézus ezt az eseményt erre az egy alkalomra, a pászka ünnepére kínálta.
Évenként egyszer!

A második kérdés, hogy ki illetve mi által ölti fel Jézus a kenyér és bor ruháját?
Jézus túl van a kétszeri kenyérszaporítási csodáján, túl van az Izrael népétől való kétszeri meg nem értettségén. Egyedül a 12 marad mellette! A tanítványai! Jézus a családjával, a tanítványaival fogyasztja el Mózes elrendelése szerint a pászka bárányt és üli meg a pászka ünnepét.
Jézus ezen az estén, a tanítványainak adja körül a kenyeret és a bort és szólítja fel őket az erre való emlékezésre.
Jézus jól tudja, hogy néhány perc múlva melyik tanítványa fog felállni az asztaltól és kimenni az ajtón, hogy kiszolgáltassa Őt a véneknek és az írástudóknak. Mégsem zárja ki Júdást, az árulót a testét és vérét fogyasztók köréből!
Jézus bizonyára nemcsak a 12-re, mint tanítványaira bízta eképpen magát, hiszen a Földön elhangzott utolsó szavaival azt a feladatot adta a tanítványainak, hogy:
"Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá (tanítsatok) minden nemzetet," (Mt. 28-19.)

Minden ember ha zsidó volt, ha pogány, attól lett tanítvány, hogy felismerte Jézusban a Krisztust, az Isten Fiát! Felismerte és befogadta! Befogadta, mert megszerette! Ez a Jézus Krisztust szeretés tesz minden embert tanítvánnyá! Ebből viszont az következik, hogy Jézus nem a Péter által áthagyományozódott, teológiát végzett papok és püspökök szentelése által átadott képességek szavára ölti fel a kenyér és bor ruháját, hanem a Rá
emlékezés szeretet szavára!
Jézus a Hang tanításában a következőképp igazolja mindezt:
"minden jézusi ember egyben pap is. Még pontosabban így mondhatnám: Ti mindannyian tanítványaim vagytok, és az a feladatotok, hogy megtanítsátok szeretni azokat, akik erre nektek lehetőséget adnak!" (28/2900).

Harmadik kérdésként az vetődik fel, hogy kinek kínálja fel magát Jézus, a kenyérben és a borban?
Annak, aki előtte meggyónt?
Annak, akit mint csecsemőt megkereszteltek?
Annak, aki valamely vallási rendhez tartozik?
Annak, aki az adott vallási rendet betartja?
Annak, aki nem elvált?

E kérdések feltevését követően talán már mindenki önmagától tud választ adni a feltett kérdésekre! Jézus annak kínálja fel magát a kenyérben és borban, aki ezzel emlékezni akar szeretetből Jézus áldozatvállalására. Nyilván az akar emlékezni, aki szereti Jézust!
Aki szereti Jézust, az átalakítja a gondolkodását, mert ismerni akarja annak a gondolkodását akit szeret! Mivel akit szeret az az Isten, ezért szeretetéből elfogadta Őt urának és megszabadítójának.
Ám Jézus irgalma még ezen is túlmegy: hiszen az utolsó vacsorán a körbeadott kenyér és bor eljut Júdáshoz is. Júdás is eszik a kenyérből, mint Jézus testéből és iszik a borból mint Jézus véréből, mert Júdás még úgy ül az asztalnál, mint tanítvány! Jézus akkor is tanítványként bánik vele, ha pontosan tudja, hogy csak kis idő és kiszolgáltatja Őt a Nagytanácsnak.

Az Isten áldása azt jelenti, hogy veled az Isten!
A kenyér és bor megáldása azt jelenti, hogy a fogyasztása által benned az Isten!
Jézus nem válogat! Nem, mert nem személyválogató!
Jézus pontosan azoknak a parázna, gyilkos, bűnös hazug és elesett, de az Isten szeretetére vágyó embereknek kínálja Önmagát, akik képesek elhinni, hogy ha megbánják bűnüket, ha jobbá akarnak válni, akkor Jézus Krisztus szeretetével
megszabadulnak mindettől, mert elhiszik, hogy Jézus Krisztus a Megszabadító!

Jézus a Hang tanításában sem tulajdonít központi szerepet a szentáldozásnak!
Ezt írja: "-Ha utánam vágyódsz, akkor feltétlenül együtt élünk szentáldozás nélkül is.
- Velem együtt nem azok élnek, akik sokszor áldoznak, hanem azok, akik a megbocsájtó és szolgáló szeretet útját járják. (Hang 20/1937.)
- Aki nem eszi az Én testemet és nem issza az Én véremet, abban nem lesz élet!
(Jn. 6-53,) ez csak bizonyos feltételek mellett érvényes. (Hang 20/1937.)
Ezek a feltételek nem mások, mint a gondolkodás átalakítás és az ima! Hasonlít ez egy háromlábú székhez. Ha kiveszed az egyik lábát a szék nem áll meg, feldől.
Jézus természetesen nem az áldozás szentségében való részvételt ellenzi mindezzel:
"Én azért maradtam köztetek a kenyér színében, hogy végtelen szeretet - energiámat tudjátok átvenni, tudjatok ti is falat kenyérré válni azok számára, akik éppen azért esznek, rágnak, bántanak benneteket, mert nagyon kevés szeretet - energiával
rendelkeznek." (Hang 8/681.)
Az embernek Jézussal való találkozása általában felveti a találkozásra való méltatlanság gondolatát. Ilyenkor az ember a bűneivel a méltatlanságával van elfoglalva, pedig:
"Semmi szükség arra, hogy vadász a bűneidre, s próbáld átélni, hogy mennyire méltatlan vagy a Velem való találkozásra. Sokkal fontosabb lenne, ha azzal foglalkoznál, hogy Én mennyire jó és irgalmas vagyok, s mennyire szükséges számodra, hogy minél többször foglalkozz Velem." (Hang 10/792)

Minden Jézusban hívő embernek folyamatosan van szüksége arra, hogy erősödjék a hitében, tehát fejlődjön a szeretetben. A kísértés világában az ember nem képes hűségben megmaradni, ha nap mint nap nem eleveníti fel a reggeli imájában tudatosan
a Jézussal való kapcsolatát. Nélkülözhetetlenül tartozik mindehhez a közösségbeli, kitartó és tudatos Jézust tanulás, a gondolkodás átalakítás. Ezt egészíti ki Jézus istenségében való hitünk nyilvánvalóvá tételében a Jézus testét kenyérben és vérét
borban való magunkhoz vételében.

Vissza az oldal tetejére