JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Mit hallgatott el Jézus?

TANÍTVÁNYOK > Közösségünk lelki kincsei. > Kézikönyv -írta Szabó János

Halálra ítélve

Mikor a Földön
Bajban van az Isten,
Furkosbotok, kardok
Várnak rá a kézben!

Mikor a Földön
Feljajdul az Isten,
Izmokat szaggatva
Korbács van a kézben!

Mikor a Földön
Kereszten az Isten,
Hogy ott is maradjon,
Szög vár a kezünkben!



*******************************

Mit hallgatott el Jézus?
Jn. 16-12.



"Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most nem vagytok képesek elhordozni."

Kevés olyan evangéliumi igerész van, amit oly sokan és oly sokféleképp használtak volna fel a különböző gondolkodási irányzatok és médiumitások igazolására, mint a János 16-12-t. Jézusnak a János 16-12-ben elhangzott mondata az idők folyamán olyan médiumi írások megszületésére adott lehetőséget, melyek Jézus szavának tulajdonítva közlik azt,
amit kétezer évvel ezelőtt a tanítványainak nem mondhatott el. Rendkívül széles skálát ölel fel azon témakörök összessége, amelyek hiányt pótló információhalmazzal igyekeznek megtölteni Jézus elhallgatott gondolatait. Ezen művek szerzői így gondolják
teljessé tenni az általuk hiányosnak vélt evangéliumokat. Sőt, megszülik az új idők és a még újabb idők evangéliumát, a modernebb és a még modernebb ember számára. Ebből adódóan sok-sok ellentmondás és sok-sok irányzat keletkezik, amelyek az ember fantáziájára és hiszékenységére támaszkodva bizony-bizony félrevezetik a hívő embereket.

Jézus ezen igerészét felhasználva adja Jézus szájába a misztikus azt a sajátos látásmódját, amelyben Jézus tanítását hiányosnak vélve kiegészíti azt. A földsugárzással foglalkozó a földsugárzás hatásmechanizmusát és nélkülözhetetlen fontosságát véli elhallgatottnak.
A természetgyógyász az általa használt gyógymód mindenhatóságát véli elhallgatottnak.
A vallásos ember a Jézussal kapcsolatos sajátos látásmódját - és mindenek felett - az Utolsó időkre vonatkozó biztosnál biztosabb információkat véli elhallgatottnak.
Hiúság és félelem!
Úgy tűnik az ember természetének e két oldala az, amelyik a leginkább felhasználható az evangéliumokat kevésbé ismerő ember megtévesztéséhez. Igen! Ki merem mondani azt,
hogy a megtévesztéséhez, mert állításomat jelen írásomban igazolni is kívánom. No nem a különböző irányzatok cáfolatával, hanem Jézus fentebb idézett igéjének elemzésével.
Kétségkívül igazolható az, hogy Jézus nem akart a tanítványaival olyan információkat közölni, amelyek a kozmológiáról, az atomfizikáról, a teremtésről, a világmindenség
berendezkedéséről, az emberfeletti és emberalatti lényekről, a végítélet idejéről, a gyógyítás mikéntjéről vagy a tudományról szóltak volna.
Miért nem?
Azért, mert ha Jézus ezen területek közül bármelyikről beszélni kívánt volna, akkor arról az evangélium más részeiben is szót ejtett volna. A mai ember meglehetősen technicizált. Az emberiség a természettudomány meglehetősen ugrásszerű fejlődési időszakában él. Ez a körülmény azt sugallja, hogy minden információ, amit fontosnak ítél az ember, az számára valóban fontos és nélkülözhetetlen a teljesebb, problémamentesebb, szabadabb élet szempontjából.
A jelenkor embere sokkal, de sokkal fejlettebbnek gondolja magát a korábbi történelmi korok embereinél. A fejlettség eredményének könyveli el a technikai, gondolkodásbeli, kulturális vívmányait, az összes információt és felfedezést, amellyel Jézus kortársai még nem rendelkeztek. Korunk embere ezt nevezi fejlődésnek.
Jézus gondolkodásának tükrében fel kell tennünk azt a kérdést, hogy valóban fejlődésen ment-e keresztül e kétezer év alatt az emberiség vagy pedig haladáson. Fejlődés vagy haladás?
Ahhoz, hogy e két fogalom között különbséget tudjunk tenni, meg kell tudnunk fogalmazunk az ember lényegét. Mivel gondolatainkat Jézus gondolkodását vizsgálva és igéjét elemezve, értelmezve fogalmazzuk meg, így az embert sem információhalmaz felhasználóként, nem egyéni képességeket és egyéniségeket kibontakoztató lényekként, nem a világ lehetőségeit felhabzsoló embereiként látjuk és vizsgáljuk.
Az ember lényege az erkölcsiségében van! Hittel vallom azt, hogy az Isten teremtette az embert! Teremtette az Önmaga képére és hasonlatosságára, tehát a boldogságára. Isten Önmagából, Önmagára teremtette szellemi gyermekeit. Ebből kifolyólag állíthatom - Jézus gondolkodása alapján - azt, hogy az ember lényege az erkölcsiségében van!
Abban az erkölcsiségben, amely teljességében Jézusban az örök és változatlan szeretetben öltött testet. Ezt a teljességet célozza meg minden Jézust befogadó és Jézust szerető ember azzal, hogy Jézust állítja az élete középpontjába. Az első helyre.
Íme az ember erkölcsiségének teljessége! Íme az ember erkölcsi fejlődésének végcélja.
Bizony, bizony látni lehet, hogy az erkölcsi fejlődés vonalában, feltételrendszerében nem szükségeltetik sem a tudomány, sem a technika, sem a világról szóló információhalmaz felhasználása. A szeretetben való fejlődés kibontakozásához, a fejlődéshez elég
annyi, hogy megtanuljuk azt, hogy azt akarjuk a másik embernek, amit önmagunknak!
Ha az ember mindezt képes megvalósítani, akkor bizony azt is meg tudja valósítani, hogy a technikai vívmányokat, a tudomány eredményeit - mint eszközöket - ne a másik ember minél totálisabb elpusztítására, megfegyelmezésére, megbüntetésére, kizsákmányolására, kihasználására, megalázására használja.
Akkor az ember a magatartásával, a gondolkodásával a jézusi értékek alapján a megbocsájtásra, az irgalomra és az áldozathozatalra fogja helyezni a hangsúlyt az életében. Ebben a gondolkodási és magatartási fogalomkörben - ahhoz, hogy az ember fejlődni tudjon - Jézus a rendelkezésünkre bocsájtott mindent. Azt mondta:
"mindeneket amiket hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek(megismertettem veletek)." (Jn. 15-15.)

Ahhoz, hogy az ember önmagára, önmaga lényegi mivoltjára találhasson, Jézus hiánytalanul elmondott mindent. Nem titkolt el semmit! Állítom, hogy Jézus evangéliumokba foglalt tanításának kizárólagos erkölcsi vonatkozása nem szorul semmiféle bizonyításra. Jézus, a testet öltött Ige, földi pályafutásának ideje alatt sohasem beszélt - még érintőleg
Sem - az anyagszerkezetről, a kozmosz rendjéről, a radioesztéziáról, az energiákról, a Föld esetleges korábbi civilizációiról stb. - és még valamiről nem beszélt: arról, hogy
önmagunkon kívül bárkitől vagy bármitől félnünk kellene.
Jézus arra tanított, hogy fedezzük fel, lássuk meg végre önmagunk erkölcsiségében a teremtett lényegi mivoltunkat.
Lássuk végre meg: nem vezérigazgatók, miniszterek, hajléktalanok, tanárok, számviteli főosztályvezetők, sportolók, kutatók, tudósok, lakatosok, brókerek, bankárok, politikusok
vagyunk, hanem az Isten boldogságára teremtett gyermekei!
Szeretetből szeretetre teremtett gyermekei: EMBEREK!
Ezt az emberséget a szeretetlenség, a butaság, a gőg és a hiúság embertelenségétől való elfordulással tudjuk megszerezni, ha akarjuk! Minden ember erkölcsi tartalma az értelmi, érzelmi és akarati vonatkozásában tud kibontakozni. Jézus nem azért jött, hogy a körülményeink magyarázásával, a tudományos ismeretek halmazával kínáljon boldogabb
életet. Jézus azért jött, hogy rámutasson az ember valódi boldogságának a forrására: Önmagára! Ezen a területen a hároméves működése végén a barátainak nevezett tanítványainak elmondhatta azt, hogy:
"mindeneket amiket hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek(megismertettem veletek)." (Jn. 15-15.)
Mindent!
Nem titok az, hogy az ötezer évvel ezelőtt élt ember semmivel sem rendelkezett kevesebb értelemmel, mint a jelenkor embere. Minden tudományos, filozófiai alapgondolat az időszámításunk előtt keletkezett.
Demokrítosz az atomot modellezte. Platón az erkölcsi törvényeket és a valóság tükröződését fogalmazta meg. Püthagorasz a matematika alapjainak letételében
jeleskedett, s hosszan folytathatnám a sort művészettel, építészettel, csillagászattal vagy éppen fizikával.
Nyugodt szívvel állíthatom azt, hogy ha a mai ismereteink a korábban élt emberek rendelkezésére álltak volna, bizony-bizony a megértés tekintetében nem jöttek volna zavarba.
Nem így az erkölcs területén!
Jézus a farizeusokkal való vitájában az egyik alkalommal a következőket mondja nekik:
"sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat, ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek," (Jn. 8-19.)
Jézus ezzel azt állította, hogy az Ószövetség népe és annak tanítói nem ismerik az Istent!
Jézus ezzel azt állította, hogy a Törvény és a próféták Istene nem a valóságos élő Isten!
Az ő Istenük inkább hasonlít a haragvó, büntető, áldozatokkal kiengesztelhető földi királyokhoz, császárokhoz, hadvezérekhez, mint a Jézusban testet öltött szerető, irgalmas,
embert szolgáló Istenhez.
A valódi Isten megismeréséhez nem maradt más út, mint az, hogy testet öltsön az Ige!
Bár próféták jövendölték meg azt, hogy a testet öltött Igének, az Isten egyszülött Fiának erőszakos lesz a halála, Izraelben mégis a győzedelmes Messiást várták. Igaz, hogy Jézus közel három éven keresztül igazolta Istenfiúságát tanításával, valamint csodás és rendkívüli tetteivel, Izrael mégsem volt képes meglátni benne azt a megszabadítót, aki az élete árán is ellent tud mondani a gonosznak. Aki az élete utolsó perceiben a kínhalál gyötrelmeitől kísérve is képes volt az irgalomra.
Jézus Istenfiúságát a saját tanítványai sem hitték el!
A tanítványok gondolkodását az az evangéliumi történet írja le a legnagyobb hűséggel, ahol Péter meg akarja óvni Jézust mindattól, ami vár reá Jeruzsálemben:
"irgalmazz (kedvezz) magadnak Uram, ez egyáltalán nem történhet meg Veled." (Mt. 16-22.)
Nem történhet meg, mert akkor hogyan ülnek Jézus tanítványai az Ő jobbján és balján a várva várt földi királyság trónszékein? A Zebedeus fiak anyja ennek alapján szólítja fel
Jézust, hogy:
"mondd, hogy a két fiam egyike jobb kezed, másika bal kezed felől üljön királyságodban,"(Mt. 20-22.)
Ennek hallatán persze kitört a perpatvar a többi tanítvány között, hiszen ki tudja hanyadszor osztották már el maguk között a pénzügyminiszteri, az egészségügyi, a vallásügyi és egyéb miniszteri székeket.
Ezért hatott a meglepetés, a döbbenet erejével - a tanítványok körében - az a tény, hogy a rabbit, a tanítómestert, a csodatévőt keresztre feszítették! Elképesztő zavarodottság és
félelem lett úrrá rajtuk. Elhordhatatlan teherként nehezedett rájuk az a tudat, hogy minden, de minden reményük és elképzelésük, minden dicsőségük és várakozásuk kárba veszett.
Ezt a valóságot korábban képtelenek lettek volna elhordozni. Képtelenek lettek volna megérteni, pedig Jézus mindent megtett azért, hogy tanítványait felkészítse lelkileg erre az eseményre. Elmondta nekik azt, hogy mi vár rájuk:
"mindenki aki megöl titeket, azt gondolja, hogy Istennek tesz szolgálatot vele" (Jn. 16-2.)
Elmondta nekik azt, hogy:
"Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazság (osság)ért, mert övék az Egek királysága (királyi uralma)." (Mt. 5-10.)
Elmondta nekik azt, hogy:
"Ekkor majd nyomorúságra kiszolgáltatnak (átadnak) és megölnek titeket, és gyülöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt (nevemért),"(Mt. 24-9.)
Mert
"Nem feljebbvaló (nagyobb) a tanítvány a (tanító) mesterénél," (Mt. 10-24.)

Mégis, mi lehet akkor az, amit Jézus a János 16-12-nél a tanítványaira való tekintettel nem mondhatott el? Mit hallgatott el Jézus?
Mi az, amit tanítványai a Jézussal együtt töltött három év után sem tudtak volna elhordozni, elviselni. No nem értelmileg, hanem lelkileg!
Jézus tanítványai az együtt töltött három év ellenére sem tudták felfogni, megérteni, meglátni azt a Messiást, aki az e világ fejedelmét jött trónjáról letaszítani. A gonoszt!
Hogy tudták volna felfogni, megérteni, elhordozni azt, hogy Mesterük átadja magát az Őt elfogni készülőknek, mert
"Ennél nagyobb szeretet senkiben sincs, mintha valaki lelkét adja oda barátaiért." (Jn. 15-13.)
Hogyan tudták volna elhordozni a tanítványai azt, hogy a földi reményeik beteljesítőjét meg fogják korbácsolni, s a Golgota hegyén - mint bűnözőt - rövid úton-módon keresztre feszíteni. Nem, nem megkövezni, ahogy a törvényt szegőket szokták büntetni, hanem, mint a legutolsó bűnös rabszolgát keresztre feszíteni. Ennek elhordozhatatlansága miatt mondja Jézus a tanítványainak:
"hasznosabb nektek, hogy én elmegyek, mert ha nem mennék el, a Segítő (Védő) egyáltalán nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok," (Jn. 16-7.)
A Szentlélek képes lesz majd arra, amire az Isten Fia nem volt képes. Képes lesz arra, hogy meggyőzze a világot:
"A bűnről, hogy nem hisznek bennem," (Jn. 16-9.)
Az igazságról:
"hogy az Atyához megyek és többé nem láttok engem," (Jn. 16-10.)
Az ítéletről:
"hogy e világ fejedelme el van ítélve" (Jn. 1-11.)
Ez a világ az által ítéltetett el, hogy hazugságában gyilkos volt kezdettől fogva.

Izrael pattanásig feszült Messiást váró légkörében vajon kit érdekelt volna az, ha Jézus elkezdett volna beszélni arról, hogy hogyan történt a teremtés, miképp kerültek a szellemi lények anyagtestbe, mi van az örökkévalóság után, vagy melyik felekezet tagjai menekülnek meg a végítélet elől és hányan? Meddig és hogyan világ a világ?
Jézus nem tett mást, mint azt, hogy az ember értésére adja:
"nincs is másféle név az ég alatt, amely adatott az emberek között, amelyben üdvözülnünk (megmentenünk, megtartanunk) kell." (Ap. Csel. 4-12.) mint az Ő neve: Jézus Krisztus!

Jézus minden mondatával, mozdulatával Önmagára, a boldogság és örök élet egyedüli forrására hívta fel a figyelmet. Ezt tette a kereszthalál vállalásával, a szeretet elpusztíthatatlan diadalával, a gonoszság korlátlan hatalmának megtörésével!
Tette azért, hogy az idők végezete után ezt a Földet azoknak adhassa, akiket megillet. A szelídeknek, mert:
"Boldogok a szelídek, mert ők birtokolják a földet" (Mt. 5-5.)
A tanítványok Jézus áldozatvállalásának a súlyát még nem voltak képesek lelkileg elhordozni. Mégis, Jézus előrevetíti nekik a megismerés teljességének a reményét:
"amikor azonban eljön a való (igaz)ság Szelleme, elvezet titeket a teljes való (igaz)ságra." (Jn. 16-16.)



Vissza az odal tetejére

FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe