JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Húsvéti bünbánatom

Gondolkodás-átalakítás > IRGALOM

35/3754.
Egy nemrég megtért családapa nagypénteki bűnbánata.

HÚSVÉTI BŰNBÁNATOM.


Nekem ez az első olyan húsvét az életemben, amelyben Jézusé a főszerep. Most próbálom először ünnepként megélni az Ö halálát és feltámadását. Ahogy azon gondolkodom - nagypéntek reggel kutyasétáltatás közben -, vajon miért is halt meg Jézus úgy, vajon miért kereszten kellett kínhalált szenvednie, hirtelen belém hasít a döbbentő felismerés: MIATTAM!!! Igen, én juttattam Jézust a keresztre! Igen, én! Azzal a gondolkodásmódommal, amivel még egy-két hónappal ezelőtt is azt bizonygattam Feri bácsinak Jézus tanításának koronája volt az Ö kereszthalála! Hogy e nélkül csak üres szavak lettek volna, amit az Országról és a szeretetről mondott.
Torokszorító volt ez a ráeszmélés! Potyogtak a könnyeim a porba, mert ez azt jelentette számomra, hogy én is ott lettem volna abban a tömegben, amelynek inkább Barabás kellett, mert az legalább csinált valamit. Én is ott lettem volna, és talán torkom-szakadtából üvöltöttem volna, hogy feszítsétek meg... Mert nekem sem kellett volna egy olyan Isten, olyan Messiás, aki nem gazdaggá, erőssé, hatalmasság akar tenni, hanem kicsivé, szegénnyé, kiszolgáltatottá!
Mit számított volna nekem is a betegek gyógyítása, halottak feltámasztása, gonosz szellemek kiűzése! Én is valami igazi, valami nagy, erős és félelmetes csodajelet követeltem volna Tőle! Az, hogy nem egyedül voltam, hogy nem egyedül én öltem, ölettem meg Jézust, a legkevésbé sem vigasztalt.
Hogy ki, hogyan számol el a maga lelkiismeretével, nem tudom. Engem a saját bűnöm sújtott a porba! Az a felismerés, hogy énmiattam, az ilyenek miatt, mint én is voltam alig egy hónapja is, jutott Jézus a keresztre.
Furcsa. Nemrégiben, talán egy hónapja már felismertem, hogy tévedtem,
Amikor azt gondoltam, hogy Jézus a halálával, az 'önként' vállalt halálával váltott meg engem.
De érzelmileg most, nagypéntek délelőtt zúdult rám a fájdalom, a keserűség. Rettenetesen fájt, hogy mennyi kínszenvedést okoztam Jézusnak! És talán a keresztre feszítésnél is jobban fájt Neki az a sok-sok bűn, szeretetlenség, harag, önféltés, átkozódás, irigység, kéjvágy... és felsorolni sem tudom, mi mindennel okoztam szenvedést az Istennek.
Ezer és ezer esztendőkön át, ki tudja, hány és hány életen keresztül mindig csak fájdalmat és szenvedést okoztam, csak ártottam és ártottam magamnak!
Hogy tehettem ezt, Istenem?! Hogy tehettem ezt Veled, drága Jézusom?! Hogy tudsz még mindig szeretni engem, Istenem?! Bárcsak én is így tudnék szeretni!
Sírtam és zokogtam, mert most éreztem rá arra, hogy Jézus nem 'önként' adta az életét, legalábbis nem úgy önként, hogy jószántából, hanem úgy, hogy elvették Tőle. Én vettem el Tőle, és Ö nem védhette meg magát. Igen, én, mert a főpapok nem tehették volna Rá kezüket, ha én - az ilyen fajták - nem fordulok ellene.
Ha nekem a tanítása, az élete, elég lett volna megváltásnak. Ha nem vagyok olyan megátalkodott, hogy nekem csak a feltámadása ad elég bizonyítékot arra, hogy próbáljam elfogadni a tanítását, és próbáljam átalakítani a gondolkodásomat.
Hullámokban tört rám a fájdalom és a zokogás egész délelőtt. Nem az eszemmel, hanem a szívemmel értettem most meg, mennyire kiszolgáltatott nekem az Isten! Mert Ö nem védheti meg magát, nem üthet vissza, nem árthat senkinek, még ha bele is kell halnia, miattam kell meghalnia, mert - 'ember vagyok én is én is, az Isten véres gyilkosa',
Nem akarok többé gyilkosod lenni, Jézusom! Nem akarlak soha többé keresztre feszíteni! Kérlek Uram, segíts nekem! Adj erőt a hétköznapokban is! Mert most megértettem teljes szívemből is, hogy mindig megöllek, amikor szeretetlen vagyok. Mert ahol nincs szeretet, ott nem vagy Te sem, és azért nem vagy, mert én kiirtottalak onnan. Mindig, ha csak visszaszólok is sértő módon, ha bántok valakit, vagy ártok valakinek, Téged feszítelek meg. Nem akarom soha, soha többé elkövetni ezt!
Drága Jézusom! Elképzelni sem tudom azt a szenvedést, amit a kereszthalál jelent, és fel sem foghatom azt a szeretetet, aki ezt 'önként' vállalta értem. Úgy 'önként', hogy teljesen és mértéket nem ismerve kiszolgáltattad Magadat. Most értem csak meg, most érzem csak át, illetve, csak kezdem átérezni és megérteni annak a felelősségnek a súlyát, hogy az Isten teljesen rám bízta magát.

Drága Jézusom! Segíts engem, hogy vigyázzak Rád. Egyedül talán össze is roppannék a felelősség hatalmas súlya alatt.
Milyen furcsa ez a kérés. Én kérek segítséget, pedig Te vagy kiszolgáltatva nekem. Pedig egyszerű a megoldás: Én választhatom az erő világát is. Te 'csak' a szeretetet, de ott mindenható vagy! És én pont ahhoz kérem a segítségedet, hogy a szeretet világába mehessek.
Kérlek Uram, áldj meg engem, hogy mindig a Te szeretetedben maradhassak. Áraszd rám kegyelmedet, és add meg nekem a Te bö1csességedet, hogy bárányként, de ne birkaként élhessem meg és áraszthassam tovább a Te szeretetedet. Kérlek Uram, áld meg azokat is, akiket szívemben hordok és mindazokat, akiket gondolatban át tudok ölelni! Ámen. 1999. Nagypéntek.
 

Á. István Budapest.




Vissza az odal tetejére





FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe