JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Párbeszéd-ima 2009. 09. 13.

Párbeszéd-ima

"Ez az én parancs(olat)om, hogy (úgy) szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Ennél nagyobb szeretet senkiben sincs, mintha valaki lelkét adja oda barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha megteszitek azt, amit én parancsolok nektek.  Többé nem mondalak titeket rabszolgáknak, mivelhogy a rabszolga nem tudja, mit tesz az ő ura. Titeket pedig barátoknak mondottalak, mivelhogy mindeneket amiket hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek (megismertettem veletek)." János15.12-15



"Drága Barátom!

Úgy van az ember az Isten Királyságá(val), mint mikor egy ember magot vet a földbe, és akár alszik és akár felkel, éjjel és nappal, a mag kikel és szárba szökik. Maga sem tudja, hogyan, de magától terem a föld, először szárat, azután kalászt, majd telt (gabona) szemet a kalászban.
Minden szeretetben fejlődni akaró lélek életében természetes a folyamatos változás, az a fejlődés, amelyet megtapasztalhattok önmagatokban és a testvéreitek életében. Fényeim vagytok e világban! Olyan útjelzők, amelyeket a jószándékú Istent keresők felhasználhatnak arra, hogy rátaláljanak az Általam bemutatott Útra, az Általam felkínált Igazságra, és e kettő gyümölcsére a Boldog Örök Életre.


MEGÁLDALAK A GYERMEKI RÁM HAGYATKOZÁS LELKÉVEL!
Szeretettel Jézus, Aki az Égi Béke Hangja a Földön!"





Petróczi István




"Békességet hagyok nektek, az én békémet adom nektek, nem úgy adom nektek, amint a világ adja." János14.27.


Vissza az oldal tetejére




FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2018.03.16-án.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe