JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

4.fejezet: Istennek lenni!

Jézus, földi útjának végállomása felé közeledve tanítványaival az utolsó pászkavacsorára készül.
Jézus így vall erről tanítványainak: "vágyva vágytam rá, hogy ezt a páskát (húsvéti bárányt) megegyem veletek, mielőtt szenvedek," (Lk. 22-15.)
S az egyiptomi rabságból való szabadulás emlékének ünnepére való készülődésében, Jézus így szól Péterhez és Jánoshoz: "menjetek el és készítsétek el nekünk a páskát (a húsvéti
bárányt), hogy megehessük." (Lk. 22-8.)

Ahhoz, hogy tisztán lássuk Jézus szándékát, ismerni kell azt, hogy milyen ünnep a pászka?
Mózes így rendelkezik erről: "E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt." (Móz. II. 12-3.)
"És legyen nálatok őrizet alatt e hónap 14. napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen.
És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.
A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzőn sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt." (Móz. II. 12-6,7,8.)
"Tartsd meg azért ezt a rendelést annak idejében esztendőről esztendőre." (Móz.II. 13-10.)

Az elfogyasztásra szánt bárányról így ír Mózes: "A bárány ép, hím, egy esztendős legyen " (Móz. II. 12-5.)
"Ne hagyjanak meg abból semmit reggelig, és annak csontját meg ne törjék "
(Móz IV. 9-12.)

Minden évben, minden izraeli számára ezzel a szertartással kezdődött az Egyiptomból való kivonulás, a külső ellenségtől való megszabadulásra emlékezés ünnepe.
És "úgy tettek a tanítványok, amint megparancsolta (meghagyta) nekik Jézus és elkészítették a páskát (a húsvéti bárányt)." (Mt. 26-19.)
Majd "Miközben ettek Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és a tanítványoknak adta, ezt mondta: vegyétek, egyétek, ez az én testem," (Mt. 26-27.)

Jézus ezen az estén nem ugyanazt tette, amit korábban a Genezáreti tó partján összegyűlt, három napja Őt követő éhes tömeg láttán az öt kenyérrel és két hallal tett:
"kezébe vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta (áldást mondott), megtörte a kenyeret és a tanítványoknak adta, a tanítványok meg a tömegnek.
Mindenki evett és jóllakott és felszedték a maradék darabokat 12 tele kosárral. Akik pedig ettek, mintegy ötezren voltak férfiak, asszonyokon és gyerekeken kívül." (Mt. 14-19,20,21.)
Ez maga volt a csoda! Jézus meg a csodatévő!
A Jézust körülvevő hatalmas tömeg mindebből annyit látott és értett, hogy a Rabbi, aki eddig tanította őket most szinte a semmiből, valamilyen csodatétellel jóllakatta mindnyájukat oly módon, hogy 12 kosárnyi étel még meg is maradt.
Ezek után ki más lehetne a gyilkos, parázna, félpogány Heródes utóda, mint az a csodatevő, aki így tud kenyeret teremteni a semmiből! Hogyan is tudna ellenállni Heródes egy ilyen csodatévő rabbinak?
Nosza! Ez az ember kell nekünk, gondolták az emberek, s addig keresték az addigra nyoma veszett Rabbit, míg másnap reggel meg nem találták a tó túlsó partjánál. A tömeg királyt is akart és reggelizni is akart! A félreértést tisztázni kell!
Jézus is ezt tette! Szembefordult a reggelire várakozó tömeggel, s valami elképesztő egyértelműséggel szembesíti őket: "Ámen, Ámen mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok." (Jn. 6-26.)
Jézus Izrael népének csodát mutat, jelet ad!
Jelet ad arról, hogy: "nehogy aggódva tépelődjetek lelketek (megélhetéstek) felől, hogy mit esztek, s mit isztok," (Mt. 6-25.) mert: "Nem több e a lélek az eledelnél" (Mt. 6-25.)

Izrael népének minderre nincs szeme! Szája és gyomra viszont van, amivel csak annyit akar, hogy Jézus újból teletömje azt. Ám Jézus nem ezért jött!
Jézus nem ezért szaporította meg a kenyeret és a halat! Jézus nem ezért lakatta jól az addig Őt hallgatókat!
Jézus azért tette mindezt, hogy elmondhassa nekik: "Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik többé és aki hisz bennem (hithű lesz hozzám), nem szomjazik meg soha," (Jn. 6-35.)
Mert "nem csak kenyérrel (kenyéren) él az ember, hanem minden beszéddel (beszéden), amely Isten szájából származik (ered)." (Mt. 4-4.)
Hatalmas zúgolódást váltottak ki Jézus szavai a nép körében. Válaszként, Jézus nem hagyja abba a megdöbbentő mondatait, hanem kíméletlenül tovább feszíti a húrt:
"Ámen, Ámen mondom nektek: ha (netán) nem eszitek az Emberfia (hús)testét és nem isszátok a vérét nincsen életetek önmagatokban." (Jn. 6-53.) hiszen Általam "az Ige (hús)
testté lett" (Jn. 1-14.)
Izrael népe nem hisz Jézusnak, és nem hisz Jézusban. Izrael népe eleget hallott. Eleget hallott ahhoz, hogy még a tanítványai közül is sokan hátat fordítsanak Jézusnak.
Csak a 12 marad.
No nem azért mert ők értenék Jézus szavait. Nem! Nem értik ők sem, de Simon Péter szavai szerint egyet tudnak: "Nálad (birtokodban) vannak a (világ)korszakra szóló élet
beszédei és mi elhittük és megismertük, hogy Te vagy az Isten (nek a) Szentje." (Jn. 6-68,69.)
Sajnos hiába tanítja őket a lakomát követően: "Ne(hogy) az elvesző eledelért fáradozzatok (munkálkodjatok), hanem a maradandó eledelért (táplálékért) a világkorszakra szóló
életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek" (Jn. 6-27.)
Ez a maradandó eledel "az Isten kenyere, amely alászáll az égből és életet ad a világnak,"(Jn. 6-33.)
Az Isten kenyerét így kínálja Jézus: "Én vagyok az élet kenyere, aki énhozzám jön, nem éhezik többé, és aki hisz bennem, (hithű lesz hozzám), nem szomjazik meg soha," (Jn. 6-35.)
Jézus ételként kínálja Izrael népének az Igéjében önmagát. Természetesen nem emberhús evésre és embervér ivásra szólítja fel az izraelitákat, hanem Isten evésre és Isten ivásra!
Jézus önmagában az ember lelkének szellemi táplálékát hozta a földre, amely nélkül az ember szelleme nem képes életre ébredni.
János 4-34-es igerészében Jézus ezt mondja a városból étellel visszatérő tanítványainak, az Őt kínálásra: "az én eledelem az, hogy tegyem annak akaratát, aki elküldött engem és bevégezzem az Ő munkáját (művét)."

Vissza az oldal tetejére