JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE

Mt. 14; 24…27

Az áldás még hullámzik
A léleknek felszínén,
Az étel íze ott ül
Az emlékek legszélén.

Tizenkét kosár,
Mit még teleszedtek,
Most a Mesternek szavára
A túlpartra mennének.

A hajó nem mozdul,
Nem halad előre,
Hiába feszül rá
Kéz az evezőre.

Mióta állnak már
Víznek bilincsében?
Csikorgó fogakkal
Szélnek ellenében?

Sosem látott tengermélység,
Ember szülte éjsötétség,
Vaksi szemek kutatnak,
Merev ujjak tapogatnak.

Izzadtság vegyül
A szélvihar hangjába,
Cseppenként csöppen le
Tengernek habjába.

Oldalvást fordulva
Villámfény felcsattan,
Imbolygó árnyalak
Közelít hangtalan.

Libbenő, lobbanó,
Elhajló láng
Sötét éjszakában
Zöldellő ág.

Felsejlik fehéren,
Felvillan fényesen,
Keresztet formál
Az árbóc a tengeren.

Könnyedén lépked
A tajtékzó felszínen,
Alakja közelít
Megriadt szemekben.

Uram! - és Istenem!
Fehérülő ajkak,
Remegő kezek
És megroggyanó szavak.

Kiált a rémület
Kísértet közelít
Reszkető félelem
Mindenkit megbénít.

Kívül a sötétség
Belül a rettegés
Recsegve tágul,
A hajón egy repedés.

Oldva az éjszakát
A rémült tanítványok
Jézus hangját hallják:
Bátorság! Én Vagyok!

Vissza az oldal tetejére