JÉZUS HANG-JA TANÍTVÁNYI KÖZÖSSÉGE


A tartalomhoz

Főmenü:


Párbeszéd-ima 2011. 10. 09.

Párbeszéd-ima

Jézusom! Hála neked, hogy szelíd és türelmes szeretettel, mindig megfelelő útmutatást adsz nekünk az adott pillanatban!

Drága Gyermekeim!

Szívem izzó szeretetével köszöntelek benneteket!
Amikor hallgattok Rám, Egyek vagyunk a szeretet megélésében. Ekkor nem csak az történik, hogy a tettben testet ölt, megnyilvánul látható módon a szeretet, hanem minden Velem kivitelezett cselekvés egyben tanulás, hogy érdemes Rám hallgatni, és tananyag is a számotokra.
Én vagyok a jó Tanító! Ezért nem csak úgy tanítalak benneteket, hogy Rám figyelve megosszátok egymással az építő, buzdító, vigasztaló gondolatokat amikor közöttetek vagyok, hanem akkor is tanítalak benneteket amikor egyedül vagytok, mert Bennetek vagyok. Minden egyes élethelyzet, ami bár megszokottnak látszik, de valójában nem az, nem, mert Szeretetem éltető áradásában, minden de minden, egyszeri és megismételhetetlen, az Örök Élettel együtt járó, természetes fejlődésre hívó, tanító valóság. Igen, mert a Szeretet világa, gyermekei számára nem ismeri a maximálisan elérhető lelki fejlődést - és aztán nincs tovább, - hanem a tálentumok csoda világa, amiben a Velem szeretők, már itt a Földön is, véget nem érő folyamatos kibontakozásban gazdagodnak lelkileg, Értem, Velem és Bennem.


Kedveseim, vegyétek áldásomat,

Megáldalak benneteket a Benső Hallás lelkével!



Petróczi István


FŐOLDAL | Gondolkodás-átalakítás | TANÍTVÁNYOK | LELEPLEZŐ | ÖRÖMÜNNEP | Párbeszéd-ima | KAPCSOLAT | Oldaltérkép


Az oldal frisítve 2021.10.24.-én.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe